Kateketikai ötlettár

Óvodás és általános iskolás korú csoportok hitreneveléséhez

Összeállította:
Dávidné Bajor Ágota, katekéta

  Hogyan tegyük még színesebbé, érdekesebbé a kicsik hittanóráját? Ha komolyan vesszük feladatunkat, biztos felmerül bennünk ez a kérdés.
  Az alábbi összeállításban a teljesség igénye nélkül néhány ötletet szeretnék bemutatni, mely segítségére lehet a kezdő, de akár a haladó katekétáknak is. A felsoroltak között helyet kaptak az óra témáját bevezető, gyakoroltató, illetve összefoglaló feladatok is. A játéknál, barkácsolásnál alapelv, hogy valóban a színesítést, elmélyítést szolgálja, tehát témája mindig kapcsolódjon a hittanórához! A ráfordított idő ne legyen túl hosszú, ne menjen el vele az egész óra! Az itt ismertetett feladatok 5-10 perc alatt elvégezhetők, a katekéta részéről azonban alapos előkészületet igényelnek.
  Több mint két évtizedes tapasztalatom eredménye ez az összeállítás. Hittanóráim során igyekeztem mindig olyan dolgokat kitalálni, amik gyorsan és egyszerűen elkészíthetők, nem kívánnak különleges eszközöket, drága anyagokat, különleges ügyességet, és egyszerű körülmények között, nagyobb létszámnál is végrehajthatók. A különböző feladatok, tevékenységek a kisgyerekeknek örömet szereznek, s a hallott tananyag jobban megjegyezhető. A leírt ötletek természetesen nem mind a sajátjaim, hálás vagyok mindenkinek, akitől tanulhattam. Gyakran egy-egy iskolai nyílt órán látottak adtak indíttatást a továbbgondolásra, és kis változtatással a hittanórán való alkalmazásra. Bizonyára sokan találnak olyan ötletet, amit ismernek, s esetleg már régóta alkalmaznak.
  Bátorítom a katekétákat, hogy az itt leírt javaslatok hatására találjanak ki maguk is egyre több tevékenységet a gyerekek örömére, Isten dicsőségére!

Dávidné Bajor Ágota





Ajánlott könyvek:

  • GYURKOVICS MÁRIA - EISENBARTH KRISZTA, Isten gyermekei vagyunk, Módszertani segédanyag, Jel Kiadó 2002.
  • DÁVIDNÉ BAJOR ÁGOTA - N. SZÉKELY NOÉMI - VIZVÁRDY RITA SSS, Isten szeret engem! Munkafüzet és kézikönyv 5-7 éves gyerekek hitre neveléséhez, Ecclesia Kiadó 2012.

Letöltés:

Kateketikai ötlettár (.pdf)